A FUEN moszkvai kongresszusa – Rövid telefoninterjú Winkler Gyula EP-képviselővel


Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) 57. kongresszusát május 17 és 19 között Moszkvában tartotta, az oroszországi német közösség szervezetének, az Oroszországi Németek Nemzetközi Egyesületének szervezésében. A kongresszuson három témakör került teritékre: az anyanyelv használatának alapvető joga, a több nemzetiségű Oroszország, valamint az európai állampolgári kezdeményezés, mint a kisebbségvédelem új eszköze.  
A kongresszuson a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Lóránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte.
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője megnyítóbeszédében tájékoztatta Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezetének kongresszusát az új román kormány kisebbségellenes intézkedéseiről. A FUEN-kongresszus küldöttségei határozatban ítélték el a nemrég hivatalába beiktatott román kormány kisebbségellenes intézkedéseit. A határozatot levél kíséretében elküldték Victor Ponta miniszterelnöknek, amelyre még nem érkezett válasz.
A kongresszuson után, ez év június 4-én néhány kérdéssel Winkler Gyula európai parlamenti képviselőhöz fordultunk. Ama érdeklödésünkre, hogy e határozatnak lesz-e jogi következménye a romániai magyarság szempontjából, az EP-képviselő rövid telefonbeszélgetésünkben elmondta, hogy a FUEN civil szervezetként működik és nem rendelkezik jogi kötelezettséggel az európai kormányokkal szemben. „Szerepünk az, hogy az erdélyi magyarság nagykövetei legyünk, hogy problémáikat európai szinten ismertessük, mondotta Winkler Gyula.
A kongresszus egyik témája az Európai Állampolgári Kezdeményezés volt. Ezzel kapcsolatosan érdeklődésünkre Winkler Gyula EP-képviselő megjegyezte, hogy a kongresszus valamennyi részvevői  támogatásukról biztosították a kisebbségi tematikájú európai polgári kezdeményezést, ellenvélemények nem voltak és a részvevők az aláírásgyűjtés mielőbbi megkezdését szorgalmazták. A polgári kezdeményezés az európai nemzeti közösségek érdekeinek közös nevezőjét kell megfogalmaznia, amely széleskörű szolidaritást és összefogást teremt. Winkler Gyula ugyanakkor kifejtette, hogy szervezési szempontból a kezdeményezés nagy kihívás, mert hét vagy több európai uniós tagállamban kell találni olyan testvérszervezetet, amely vállalja az illető ország belső törvényes keretének megfelelő aláírásgyűjtést, beleértve az adatvédelmi kérdéskört is. Az állampolgári kezdeményezés révén az Európai Unió lehetőséget teremt az állampolgárok számára, hogy közvetlen módon befolyásolják a döntéshozási folyamatot, hangsúlyozta Winkler Gyula, hozzáfűzve: Az aláírásokat az uniós országok legalább egynegyedéből kell összegyűjteni. Lévén, hogy az Uniónak jelenleg 27 tagállama van, legalább hét országban kell aláírásokat gyűjteni. Az állampolgári kezdeményezés megszervezése jelentős anyagi forrás biztosítását is feltételezi.
Arra a kérdésünkre, hogy már kiválasztották-e a „kezdeményezési” bizottságot, az európarlamenti képviselő megjegyezte, hogy a megbeszélések egyelőre a FUEN szintjén zajlanak és így erre még nem került sor.
Arra utaló kérdésünkre, hogy a FUEN moszkvai kongresszusán az RMDSZ-en kivül részt vettek-e más romániai magyar szervezetek is, mint például az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vagy a Székely Nemzeti Tanács, Winkler Gyula EP-képviselő elmondta, hogy az említett szervezetek nem tagjai a FUEN-nek, így nem lehettek jelen.
Megjegyzendő, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója 1949 alakult meg, ugyanazon évben, mint az Európa Tanács. Az RMDSZ 1991-től tagja a FUEN-nek.

románul